MOZGÁS- ÉS KÉPESSÉGFEJLESZTÉS LÓHÁTON

 

Gyógytornász – lovas edző által vezetett foglalkozások gyerekeknek

 

Ezeket a foglalkozásokat leginkább, óvodás illetve kisiskolás korú gyermekeknek ajánljuk, akiknek a mozgásában elmaradás figyelhető meg, általános izomgyengeséggel vagy koordinációs zavarral, jobb-bal tévesztéssel, egyensúly problémával küzdenek. Ajánljuk azoknak is, akik iskolai teljesítményükben szeretnének javulást elérni, hiszen a tanulási nehézségek hátterében gyakran áll mozgásfejlődésbeli elmaradás. A lóháton történő mozgásfejlesztés egyik célja, az ebből származó nehézségek kialakulásának megelőzése, csökkentése. A szenzoros integráció fejlesztésének kiváló és egyben örömteli lehetősége a lovas mozgás- és képességfejlesztésen való részvétel.

Hogyan hat a lovaglás a mozgásfejlődésre?

A mozgásfejlődés a kondícionális valamint a koordinációs képességek, a mozgásformák illetve a mozgáskészségek egyéni fejlődése az ember élete során. Fontos az egyén mozgáskoordinációja, vagyis a mozgások optimális, célszerű tér- és időbeli végrehajtása, az izmok működésének összehangolása, továbbá a kellő statikus és dinamikus egyensúly megléte, ahhoz, hogy életünket megfelelő életminőségben élhessük.

A ló lépés jármodban, a hátán ülő számára, a normál emberi járás mozgásimpulzusait közvetíti. Lovon való ülés során szinte észrevétlenül történik meg a lovas derekának-, far izmainak-, valamint a comb izmoknak az átmozgatása. Ahhoz, hogy a ló hátán fenn maradhasson a lovas, izmainak megfelelő izomegyensúlyban kell lennie, ezáltal fejlődik az egyensúlya. Mindemellett a lovaglás hatással van a motorikumra, a koordinációra, továbbá az orientációra, s ezekre gyakorolt jótékony hatásai az edzések előrehaladtával egyre jobban érzékelhetővé válnak. A lovaglás kihat a viselkedési rendellenességekre, magatartási zavarokra is. A sport különlegessége továbbá, hogy segíti a kóros izomtónus szabályozását, a mozgásérzékelés javulását, a testséma fejlődését, valamint a fej- és törzskontroll javítását. Ezen jelentős tulajdonságokon kívül szerepe van az önbizalom növelésében, az önkifejezés segítésében, függetlenség érzésének-, illetve az életöröm érzésének növelésében, valamint nem utolsó sorban a motiváció növelésében.

Hogyan zajlanak a mozgásfejlesztő foglalkozások?

A foglalkozásokon részvevő gyermekek vezetett lovon és futószáron, gyógytornász – lovas edző által vezetett játékos feladatokat végeznek, amelyek hozzájárulnak egyéni képességeik és készségeik összehangolt fejlesztéséhez. A munka a gyerekek számára észrevétlenül zajlik, hiszen „csupán” játszanak, tornáznak a lovon. Példa egy egyensúlyfejlesztő gyakorlatra: lépő lovon labda feldobása és elkapása. A gyakorlat végrehajtása során a gyermeknek önkéntelenül egyensúlyoznia kell, anélkül, hogy megkapaszkodna és tudatosan hajtaná végre az egyensúlyjavító feladatot, hiszen koncentrálnia kell a labdára, hogy el tudja kapni.

A lóháton történő mozgásfejlesztés kellemes környezetben, jó hangulatú edzésen való részvétellel játékos formában történik, hiszen a játék a testi és a pszichikus fejlődés egyik forrása.

A foglalkozások gyógytornász-lovasedző szakember vezetésével, előzetes felmérés alapján egyénre, és problémára szabottan, megbízható, magasan képzett lovak közreműködésével zajlanak.

A foglalkozások egész évben, heti rendszerességgel, hétköznapokon történnek. Előzetes, telefonos bejelentkezés szükséges.

1 alkalom:       50 perc - 10.000ft

25 perc – 5.000 ft

Bejelentkezés: +36 70 3916985 Papp Laura, gyógytornász, lovasedzőnél