LOVAS PSZICHOTERÁPIA ÉS ÖNISMERETI MUNKA

A pszichológiai lovasterápia a ló-kliens-terapeuta háromszögében zajlik, ahol a ló, mint koterapeuta segíti, támogatja a terápiás folyamatot.

A terápia során a lóval való kapcsolatban és a lovakkal megélt helyzetekben megjelenő élményanyaggal dolgozunk.

A ló hűen tükrözi a vele kapcsolatba kerülő ember lelkiállapotát és legfinomabb rezdüléseire is azonnal reagál. A lovak által nyújtott "tükröt" mindvégig használjuk a terápiás és önismereti folyamat során, a problémák feltérképezésétől a terápia során bekövetkező változások megerősítéséig.

A lovakkal való foglalkozásokat szükség szerint kiegészítjük a hagyományos terápiás ülésekkel, amelyek elsősorban a felszínre került élmények feldolgozását szolgálják.

A foglalkozásoknak nem célja (legfeljebb mellékhatása), hogy a klienseink megtanulnak lovagolni, lóra ülés nélkül, a lóval földről végezhető feladatok által is hatékonyan tudunk dolgozni.

A pszichológiai lovasterápia eredményesen alkalmazható többek között depresszív állapotok, szorongásos panaszok, stressz-betegségek, eszvészavarok valamint szenvedélybetegek kezelésében.

Gyakran önismereti céllal keresnek minket, a lovak által önmagukról szeretnének tanulni illetve valamilyen készséget szeretnének fejleszteni. A lovak hatékonyan fejleszthető többek között az asszertivitás, a kommunikáció és a vezetői készségek.

Az egyéni terápiás órák díja hétköznap 20.000 Ft/50 perc, 30.000 Ft/90 perc (javasolt időkeret ló asszisztált felnőtt terápia esetén).

Senior lovasterapeutánál 30.000 Ft/ 50 perc, 50.000 Ft/ 90 perc.

Bejelentkezés: hétköznap 8-16 óráig Nagy Nóra pszichológus kollégánknál a 30 8797169-es telefonszámon illetve a nagynora.pszichologus@gmail.com e-mail címen.